A különféle híradásokból rengeteg vizuális inger ér minket: sorra követik egymást a világ változatos tájairól készített felvételek, interjúk és riportok, a sokszínű képsorokat pedig rendszerint valamelyik állatkertben született “új jövevény” fotói zárják.
Mindig is azon gondolkoztam, hogy vajon miként lehet magas minőségű képeket készíteni kifejezetten zord, vagy pusztán nem megfelelően megvilágított körülmények között. Csak a képszerkesztőkön múlna az egész? Valójában egyik fényképezőgép sem tud igazán hibátlan és valósághű képet alkotni, csak utólagos, szerkesztési munkálatok segítségével?
Olyannyira nem hagyott nyugodni a kérdés, hogy kénytelen voltam utánanézni a témának: sosem szerettem, hogyha hosszú időkön át nem kapok választ valamely kérdésemre. Ehhez persze, nem ártana hozzászoknom, hiszen az univerzum összes megmaradt rejtélyét valószínűleg nem én fogom megoldani, sőt, egyáltalán nem biztos, hogy valaha is lerántják róluk a leplet.
Kissé mániásnak mondható kutatásaim során találtam rá – az egyik első találatok között – a szoboszlaikriszti.hu nevű oldalra, ahol a jobbnál jobb minőségű képek egész garmadája várt.
Úgy voltam vele, hogyha már épp idevetettek az internet hullámai, akkor alaposan elmerülök az oldal rejtelmeiben (csupán tudományos célból, természetesen).
Meglepődve vettem észre, hogy mennyiféle fotózásra van itt lehetőség: a fényképész hölgy szakértelmében bízva szóba jöhet családi fotózás, kismamafotózás, művészi/ galmour fotózás, illetve esküvői fotózás is.
Ráadásul, ez még csak a jéghegy csúcsa: ha kissé specifikusabb igényeink lennének, akkor készíttethetünk magunkról akár egy egész portrésorozatot is. Ha pedig gyerekünk valamely életszakaszának pillanatait szeretnénk fényképesen is rögzíteni, arra is van lehetőség: csupán annyi a dolgunk, hogy egy kicsit utánanézünk a gyerekfotózás mibenlétének, és felvesszük a kapcsolatot a fényképésszel.
Lelkes kutatómunkám nem is volt annyira haszontalan: alighogy kikapcsoltam a számítógépet, már jött is a hír, hogy egyik régi jó barátnőm babát vár. Pár héten belül meg is indult a nehézségek lavinája: a férjének munkaügyben külföldre kellett utaznia, így nem volt más választásom, muszáj voltam segíteni neki.
Utólag már rájöttem, hogy ez milyen nagylelkű cselekedet volt a részemről: egy várandós kismama ugyanis legalább olyan nehéz eset, mint egy kisgyerek, vagy talán még nehezebb is, hiszen ebben az esetben egy felnőttben növekvő kisgyerekről beszélünk.
Viccet félretéve, már kezdtem becsavarodni a sok-sok különleges igény kielégítésétől: a kismamának egyik étel hőmérséklete sem volt megfelelő, ráadásul, minden nap vennem kellett egy üveg ecetes uborkát, mivel a barátnőm egyfolytában csak arra vágyott. Szerintem jobban hiányzott neki, hogyha elfogyott, mint a távollévő férje, akinek a hírét is alig hallottuk pár hétig.
Kezdődő idegi végkimerültségem közepette valahogy lelki szemeim elé ugrott a szoboszlaikriszti.hu nevű oldal emléke. Csakis arra tudtam gondolni, hogy egy kismamafotózás biztosan kizökkentené régi barátnőmet abból a cseppet sem könnyű tudatból, hogy várandós.
Ezért saját szakállamra felvettem a kapcsolatot a fényképész hölggyel, aki nagyon kedves, és segítőkész volt már a telefonban is. Ezután már persze, maga a kismama is “benne volt a buliban”: mielőbb egyeztettünk egy időpontot, és hamarosan indulhatott is a fotózás.
A képek készítése teljesen zökkenőmentesen zajlott: Szoboszlai Kriszti a lehető legnagyobb profizmussal és hidegvérrel kezelte a korántsem könnyű eset kismamát.
Olyannyira, hogy a barátnőm még abba is belement, hogy majd később, nagyobb pocakkal készítenek egy újabb fotósorozatot: így legalább képileg is nyomon lesz követve valamelyest a terhesség folyamata.
Ezen én rettentően meglepődtem, mert álmomban sem gondoltam volna, hogy az ecetes uborkán kívül bármi is képes lesz lázba hozni a barátnőmet. Ez viszont azt jelentette, hogy bevált a tervem: sikerült róla egy kicsit levenni a terhesség szemellenzőjét.